Aludni tudni kell! – Íme a jó alvás praktikái

Kialudni magunkat? Elsőre könnyűnek hangzik. Ugyanakkor, ha zavarnak bennünket bizonyos körülmények, vagy rosszkor csinálunk valamilyen tevékenységet, ezek befolyásolhatják pihenésünk minőségét. A jó alváshoz is feltételek kellenek.

Nem kérdés, hogy jól aludni „tudni kell”. A jó alvás alapvetően nem okozna gondot – legalábbis egy bizonyos életkorig kevésszer merül fel bennünk, miért nem vagyunk képesek kielégítő pihenésre. Ám amellett, hogy idővel többféle stresszhelyzetbe kerülhetünk, melyek szinte szabotálják a jó alvást, számos befolyásoló tényező is nehezítheti minőségi szendergésünket.

Az első lépés: törekednünk kell arra, hogy megteremtsük a megfelelő pihenés körülményeit. Az első az, hogy a szoba csendes, nyugodt, számunkra kellően sötét legyen, amikor alszunk. Zajok mellett – még ha azok minimálisak is – , sokszor nem megy az alvás. Ezeket próbáljuk teljesen kizárni, hogy ne zavarhassanak bennünket.

Természetesen fontos, hogy a fekhely kényelmes, igényeinknek megfelelő legyen. Emellett pedig igyekezzünk csak a pihenésre és szeretkezésre használni az ágyat – nem tesz jót, ha napközben ezen dolgozunk.

A jó alváshoz hozzájárul, ha rendszert viszünk a napjainkba. Érdemes minden este megközelítőleg ugyanabban az időben lefeküdni és reggel ugyanakkor kelni. Ami a délutáni szundítást illeti, ha 45 percnél hosszabb ideig alszunk, azzal gátolhatjuk az esti, kielégítő pihenést.

Vannak ezen felül tevékenységek, amelyeket nem célszerű lefekvés előtt végezni.

Hat órával azelőtt, hogy aludni térünk, koffein tartalmú italokat, csokoládét ne fogyasszunk – a cukros vagy fűszeres ételeket szintén kerüljük 4 órával lefekvés előtt. A cigarettát és a túlzott alkoholfogyasztást szintén fontos kihagyni 4 órával az elalvást megelőzően. Este már csak könnyű ételeket együnk, melyek nem terhelik a gyomrunkat.

Lényeges, hogy a napi edzésünket – bármilyen testmozgás legyen az –, ne közvetlenül lefekvés előtt végezzük el, mert túlzottan felpörgeti szervezetünket, amikor inkább a megnyugvásra lenne szüksége a jó alváshoz.

Ügyeljünk mindig arra, hogy a szobában megfelelő legyen a hőmérséklet. A túl hűvös és a túlságosan meleg is zavaró lehet számunkra, ezért találjuk meg azt a hőfokot, amelyben kellemesen alhatunk.

Nyáron ventillátorral, klímával segíthetünk a hőségen. Télen is érdemes lejjebb tekerni a fűtést éjszakára, egészségesebb a jó alvás szempontjából.

Végül, de nem utolsósorban: a kielégítő pihenéshez igen fontos, hogy ne üljünk túl sokat a tévé vagy a számítógép monitorja előtt. A belőlük jövő fényerő terheli a szemet. Ugyanez igaz a háttérmegvilágítású eszközökre, például az iPad-re. Ha mindenképp dolgoznunk kell este, használjunk olyan alkalmazást, amely a monitor fényerejét és színhőmérsékletét napszak szerint változtatja. Az e-könyv olvasó szintén kevésbé terheli szemünket.

Ne alkalmazzunk otthon erős fényt adó izzókat. S ha éjjel fel kell kelnünk, lehetőség szerint kerüljük a lámpagyújtást. Érdemes a lakásban több apró, tompa fényforrást elhelyezni, melyek segítenek kitalálni a mellékhelyiségbe. Így nem ébredünk fel teljesen.

Tesztelje Ön is alvását: Alvászavar teszt 1 percben





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter