Alvás hónapja a SomnoCenterben!

2016. március 18-tól – 2016. április 18-ig kedvezményes szakorvosi konzultációval várjuk kedves Pácienseinket!

A jó alvás elérhető álom – hangzik az Alvás világnap 2016 jelmondata. Az idei évben március 18-án világszerte megrendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az alvászavarokra. Hiszen noha a rohamos tempóban fejlődő alvásmedicinának köszönhetően a legtöbb alvásbetegség megelőzhető vagy kezelhető, az érintettek kevesebb, mint egyharmada fordul szakemberhez. Pedig az alvásproblémák az életminőség mellett az egészséget is veszélyeztetik.

A tartósan fennálló alvászavar következtében magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség, depresszió és egyéb pszichiátriai betegségek is kialakulhatnak. Az alvászavar továbbá jelentősen növeli a közúti és a munkahelyi balesetek előfordulásának kockázatát is. A legveszélyesebbnek tartott alvászavar, az alvási apnoé szindróma pedig egyenesen életveszélyes lehet, hiszen több mint tízszeresére növeli az éjszakai szívinfarktus és a stroke előfordulásának kockázatát.

A SomnoCenter is kiemelten fontosnak tartja a megelőzést és a figyelemfelhívást, ezért

2016. március 18-tól – 2016. április 18-ig meghirdetjük az Alvás hónapját,

mely időszak alatt az alvásvizsgálatokat megelőző, első szakorvosi konzultációt egy hónapon keresztül 15 000 Ft helyett 12 500 forintért vehetik igénybe kedves Pácienseink.

Jelentkezzen mielőbb, hogy a jó alvás az Ön számára is elérhető álom legyen!

Az első szakorvosi konzultációra bejelentkezni a központjaink elérhetőségein lehet.

Figyelmébe ajánljuk még: Az alvászavarok tünetei és megjelenési formái





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter