Hangos horkantás az éjszaka közepén? – Nem jelent jót

Alvászavar is rejtőzhet a horkolás mögött

A horkolás kétségtelenül az egyik legkellemetlenebb jelenség, amely zavarhatja a horkoló és környezete alvását. Sokszor maga az illető nem is tud róla – érdemes szólni neki, ugyanis a horkolás sajnos nemcsak azért baj, mert zajos. Komoly alvászavar is állhat mögötte.

Szomorú, de még a legharmonikusabb együttélést is megzavarhatja egy idő után az egyik fél hangos horkolása. A zajhatás olyan mértékű lehet, hogy jelentősen megnehezítheti, vagy el is lehetetleníti a partner, illetve a horkoló környezetének pihenését.

Gyakori, hogy az illető nem is tud a problémájáról, vagy azt gondolja, ez csak időnként fordul elő. Érdemes tudtára adni, hogy horkolása rendszeres és súlyos – amennyiben az -, ugyanis ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy kezeltethesse magát.

A horkolás maga akkor alakul ki, amikor a garatban, valamint a gégében levő lágy szövetek vibrálnak, rezonálnak. A garat, algarat és a lágyszájpad részen létrejövő – részleges vagy teljes – szűkület meggátolja a megfelelő légáramlást.

Ha horkolás jelentkezik, annak oka lehet a laza lágyszájpad vagy gégefedő, a garatfal gyenge izomzata, de a torok- vagy a nyelvgyöki mandulák megnagyobbodása is.

A jelenség önmagában is zavaró, ám a hangos horkantás az éjszaka közepén különösen nem jelent jót.

Arról árulkodhat ugyanis, hogy az illető alvászavarban szenved. Amennyiben valaki horkol, s mellette a nap nagyrészében fáradtnak, kialvatlannak érzi magát, figyelme lankad, koncentrációja nem megfelelő, feledékennyé válik, szorongás vagy letargia gyötri, van rá esély, hogy alvási apnoé szindrómával küzd. Erre az alvászavarra a fejfájás, ébredésnél tapasztalt szájszárazság, éjszakai magas vérnyomás, a sűrűn jelentkező éjjeli vizelési inger, a gyomorsav visszacsorgása a nyelőcsőbe, valamint a tarkótáji izzadás is jellemző.

A hangos, egyenetlen horkolást általában fuldoklásszerű hanghatások kísérik, a hirtelen horkantás pedig azt jelzi, hogy újraindult a légzés. Az ugyanis az alvási apnoé esetében másodpercekre leáll.

Figyelmébe ajánljuk: Alvászavarok tünetei

Ez az igen súlyos alvászavar a légzőizmok ellazulását jelenti, illetve a felső légút ismétlődő összezáródását és beszűkülését. Így az alvó ember akár 10 másodpercet meghaladó ideig nem jut levegőhöz, csak amikor az agy érzékeli az oxigénhiányt. Ilyenkor felébred az illető, de a minimális ébredések nem tudatosulnak benne – pedig azok egy éjszaka alatt több száz alkalommal is előfordulhatnak.

Az eredmény természetesen egy sokszorosan megszakított alvás, amely nem nyújt kielégítő pihenést.

Amennyiben erős a gyanúnk, hogy a horkolás alvászavar következménye, érdemes utánanézni a dolognak és kivizsgáltatni magunkat.

Az alvási apnoé ugyanis komoly egészségügyi következményekkel járhat. Növeli a magas vérnyomás, a diabétesz kialakulásának kockázatát, s ezzel együtt a keringési problémák esélyét – melyek végső soron szívrohamot és stroke-ot is kiválthatnak.

Fontos tudni, hogy horkolás, valamint a fenti tünetek esetén az alváscentrum szakemberei gyorsan és könnyen kiderítik, valóban küzd-e az ember alvászavarral. Érdemes elvégeztetni a vizsgálatot alvásszakértőkkel a hatékony kezelés érdekében. Nemcsak a horkolás marad abba, hanem a potenciális életveszélytől is megszabadulunk!





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter