Tájékoztató a gépjárművezetők alvászavar vizsgálatairól

2015. áprilisa óta a 13/1992. NM rendelet előírja az obstruktív alvási apnoé szindróma, mint fokozott közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő alvászavar szűrését a gépjárművezetők körében. Az előírás vonatkozik mind a közúti járművezető jelöltekre, mind az időszakos és soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálat során megjelenő közúti járművezetőkre.

2018. január 1-jén hatályba lépett a 27/2017. (X. 18.) EMMI rendelet, mely a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások biztonságáról rendelkezik. E rendeletben meghatározott követelmények szerint, az adott feladatkör ellátására csak az a gépjárművezető alkalmas, aki nem szenved obstruktív alvási apnoe szindrómában, azaz esetében a rendeletben meghatározott súlyosságú alvási apnoe szindrómát ki kell zárni.

Kiemelendő a két rendelet közötti különbség:

Előbbi esetben, azon kérelmezőket, akiknél felmerült a mérsékelt vagy súlyos fokú obstruktív alvási apnoé szindróma gyanúja, szűrővizsgálatra kell beutalni. A szűrővizsgálat módszertana miatt megbízhatóan mindössze csak arról lehet nyilatkozni, hogy a feltételezett kórkép nem került megerősítésre (a vizsgálati eredmények nem támogatják), de biztonsággal a módszer sajátosságainak korlátai miatt ez nem zárható ki. Utóbbi esetben azonban az alvási apnoe szindróma lehetőségét teljes biztonsággal ki kell zárni, így másféle összetettebb diagnosztikai megközelítés szükséges.

A diagnosztikai vizsgálatok különböző szintjei:

Alapszint: az általános közúti gépjárművezetői egészségi alkalmasság keretében végzendő, mindazoknál, akiknél a vizsgáló orvosban felmerül az obstruktív alvási apnoé szindróma gyanúja a vizsgált gépjárművezető fiziológiai jellemzői alapján. Ebben az esetben a vezetői engedély kiadását, illetve megújítását megelőzően alvászavar szűrővizsgálatra kell őt beutalni.

Az alvási apnoe szindróma szűrővizsgálata során egyszerű, alacsony árfekvésű módszereket használnak, melyek lehetnek ún. respiratorikus pulzoximetria vagy a poligráfiás vizsgálat. A műszeres vizsgálat a vizsgált személyt saját otthonában, szokásos alvókörnyezetében kerül kivitelezésre. Sajnos számos hibalehetőséggel kell számolni: rosszul elindított vizsgálat, nem megfelelően felhelyezett érzékelők, ezek elmozdulása a vizsgálat során korrekciós lehetőség nélkül. A méréstechnikai hibák miatt előfordul, hogy a vizsgálatot meg kell ismételni.

A nem asszisztált vizsgálatok során azonban a legkomolyabb hiányosság, hogy biztonsággal nem lehet kijelenteni, hogy ki vett részt a vizsgálaton, illetve hogy az adott időszakban a vizsgált személy mennyi időt töltött alvással és ébren. Mivel ez a módszertan nem monitorozza az alvást és annak minőségét, a vizsgálat eredményét megmutató AHI index ennek megfelelően a valós helyzethez képest eltérő eredményt mutathat, ezért a betegség súlyossági fokát nem tudja megállapítani. Ezek az eljárások csupán a véroxigén szintjét és a légáramlást vizsgálják (poligráfia esetében a légzőmozgást is, tehát a mellkasi mozgást a levegővétel során). Az előbbiekből következik, hogy az alvási apnoé szűrővizsgálat a gyanú megerősítésére alkalmazható, de a betegség ezzel a módszerrel nem zárható ki.

Alvási apnoe szindrómát jelző műszeres szűrővizsgálatot követően poliszomnográfiás vizsgálatra kell, hogy sor kerüljön.

Az emelt szint a nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulások során foglalkoztatott gépjárművezetőkre vonatkozik és azon személyekre akiknél egyéb okból követelmény az alvási apnoe betegség kizárása.

Az obstruktív alvási apnoe szindróma maximális biztonsággal történő kizárására irányuló objektív alvásdiagnosztikai vizsgálat.

Bővebben az alvásdiagnosztikai vizsgálatról

Az alvásdiagnosztikai központban szakasszisztens folyamatos felügyelete mellett készülő poliszomnográfia egy összetett, objektív vizsgálat, ami a lehető legteljesebb képet nyújtja az alvás alatti rendellenességek és azok lehetséges okainak feltárásához. A vizsgálat nem csak az alvási apnoé szindróma, hanem más alvászavar feltárását is lehetővé teszi.

A vizsgálat során a vizsgált személyt egyértelműen azonosítjuk, a vizsgálat során infravörös kamerával videofelvételt készítünk. Szakasszisztens kollégánk folyamatosan felügyeletet biztosít, így a vizsgálati körülményeket is hitelesen rögzítjük. Fentiek miatt az alvásközpontban végzett poliszomnográfiás vizsgálat a lehető legteljesebb, objektív vizsgálati eredményt nyújtja az alvási apnoé szindróma esetében.

A műszeres szűrő vizsgálatokkal ellentétben negatív poliszomnográfiát követően biztonsággal kijelenthető, hogy az adott személy nem szenved alvási apnoe szindrómában, illetve érintettség esetében a betegség súlyossága pontosan meghatározható (további diagnosztikai lépések nem szükségesek).

A 3 vizsgálati módszer az alábbiakról ad információt:

A bemutatottak alapján látható, hogy csak az emelt szintű vizsgálat teljesíti a 27/2017 EMMI rendeletben meghatározott szigorú feltételrendszert.

Ha a műszeres vizsgálat megerősíti az alvászavar fennállását, akkor a gépjárművezető már alvászavarban szenvedő betegnek tekinthető, és ellátása nem a gépjárművezetői egészségi alkalmassági vizsgálat, hanem a standard betegellátás protokollja szerint végezhető térítéses, vagy jogosultsága esetén TB finanszírozott rendszerben, alvászavar központok valamelyikében.

A betegség pontos diagnózisának felállítását követően igény szerint beállítják a hatékony terápiát, továbbá gondozzák a beteget rendszeres kontrollvizsgálatok keretében, így a munkaképességet is vissza tudják állítani.
Az alvásszakértői vélemény felhasználásával a foglalkozás-egészségügyi vagy családorvos állapítja meg a gépjárművezető egészségi alkalmasságát.

Bővebb információért vegye fel a kapcsolatot a SomnoCenter szakembereivel, szívesen állunk rendelkezésére az egyéni szükségletek szerinti szűrőprogram kialakításában, és a végleges ajánlat elkészítése céljából!

SomnoCenter Budapest

  • 1012 Budapest, Márvány u. 17.
  • Telefon: +36 20 461 7301
  • E-mail: Ide kattintva tud üzenni központjaink egyikének

SomnoCenter Szeged

  • 6725 Szeged, Kálvária sugárút 57. (a II. Kórház területén)
  • Telefon: +36 20 507 8004
  • E-mail: Ide kattintva tud üzenni központjaink egyikének

SomnoCenter Pécs

  • 7626 Pécs, Vadász u. 6. fsz. 3.
  • Telefon: +36 30 476 1400

Online jelentkezés





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter