Alvászavar teszt egy percben

Hogyan tudok elaludni idegen környezetben, műszerekkel a testemen?

A páciensek többsége könnyedén alszik el, hiszen alvásközpontjaink vizsgálószobái a szállodai szobákhoz hasonló kényelmet nyújtanak. Ha mégis nehézségekkel járna az elalvás, gyógyszeres segítséget tudunk nyújtani.

Hogyan tudok éjszaka kimenni a mosdóba, testemen az érzékelőkkel?

Ha az éjszaka során szüksége van a mosdóra vagy bármilyen egyéb ok miatt (pl. szorosabb a pánt) szeretne asszisztensünkhöz fordulni, az ágy mellett található nővérhívó csengővel ezt megteheti. Mivel valamennyi érzékelő egyetlen dobozkába csatlakozik, az egy mozdulattal eltávolítható, így Ön máris felkelhet. A vizsgálatot ugyanilyen egyszerűen tudjuk folytatni.

Hogyan vegyem be a megszokott gyógyszereimet?

Szakorvosunkkal történt egyeztetést követően, a rendszeresen szedett gyógyszereit szokás szerint vegye be. Ha altatóval alszik, azt csak az érzékelők felszerelése után ajánlott bevenni.

Mit tegyek, ha a vizsgálat befejezése előtt felébredek?

Ha a vizsgálat befejezése előtt felébredt, és szeretne felkelni, az ágy mellett található nővérhívó csengő megnyomásával tudja ezt jelezni asszisztensünknek. Kérjük, hogy az ágyban fekve várja meg, amíg asszisztensünk válaszol a hívásra, majd leszereli az érzékelőket.

Mit tegyek, ha másnap reggel időre kell mennem?

Ha a vizsgálat másnapján kötelezettsége van (pl. megadott időre kell beérnie a munkahelyére), tájékoztassa erről asszisztensünket, aki a reggeli ébresztést ennek megfelelően időzíti.