Léteznek kifejezetten a nőkre vagy a férfiakra jellemző alvászavarok?

Az alvászavar a férfiakat és nőket egyaránt érinti. Az alvási apnoé szindróma inkább előbbiekre, az álmatlanság és a nyugtalan láb szindróma pedig utóbbiakra jellemzőbb. De vajon miért? Dr. Terray-Horváth Attila szomnológus szakorvos válaszolt.

Az alvászavarok egyik nem képviselőit sem kímélik. Vannak azonban különbségek aközött, hogy melyek érintik elsősorban a nőket, s melyek a férfiakat.

A túlsúlyra való hajlam a férfiak esetében gyakoribbá teszi az alvási apnoé szindróma valószínűségét. Nőknél viszont sűrűbben fordul elő inszomnia, azaz álmatlanság és nyugtalan láb szindróma.

Érdekes, hogy az alvászavar kevésbé érinti a hölgyeket, mint a férfiakat, mivel a nők többféleképpen vannak leterhelve, mint férfi társaik – azonban esetükben védettséget nyújt egy ideig az ösztrogén hormon. A kutatók számára ma már nem kérdés, hogy az ösztrogén a garatizom tónusára hatással van, ezért horkolnak a nők kevésbé. Ám amikor elérik a menopauza időszakát, vagyis a változó kort, megnő az alvási apnoésok száma a hölgyek körében is.

A nőknél eleve jellemzőbb az aggodalmaskodás, az „önfeláldozás” – amint van egy kis probléma, nem bírnak jól aludni, egész éjjel képesek rágódni egy-egy dolgon. Ha valami nem úgy megy, ahogy kellene, akár éjszaka is erőfeszítéseket tesznek a megoldáson való gondolkodással.

A férfiak viszont kevésbé rágódnak éjszaka, náluk a „túlpörgetés” a jellemző – elterelik a figyelmüket, este is edzeni mennek, rendszertelenül fekszenek és kelnek, össze-vissza esznek, ráadásul a sok kávé és serkentő szer is sokat tesz az alvászavarért.

Az álmatlanság vagy inszomnia, mely nőknél gyakoribb, minden harmadik embert érint. Az illető vagy elaludni nem tud, vagy éjjel sokszor felébred s ezután már nehezen tud visszaaludni, esetleg korábban felébred a kelleténél. A pihenése semmiképp sem kielégítő.

Lehet inszomniában szenved? Töltse ki tesztünket!

Ha az inszomnia hosszabb időn át fennáll, sajnos rossz hatással van a test regenerálódására, fokozza a diabétesz, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának rizikóját.

A nyugtalan láb szindróma szintén hölgyeknél gyakoribb. Mozgási rendellenességről van szó, amely alvászavart okoz. A páciens lefekvés után intenzív késztetést érez, hogy mozgassa a lábát. A kényszermozgás állandóan ismétlődik, így gátolva az elalvást vagy az éjszaka átalvását. A tünetek alváskor vagy passzív időtöltés közben jelentkeznek. Ha a lábat megmozgatja a beteg, elmúlnak. Okai máig nem tisztázottak – ám tény, hogy a nőknél másfélszer sűrűbben tapasztalható, mint férfiaknál.

Az alvási apnoé viszont férfiaknál fordul elő gyakrabban. Az alvási apnoé szindróma során ellazulnak a légzőizmok, ezért a felső légút ismétlődően beszűkül vagy összezáródik – az alvó pedig akár 10 másodpercnél hosszabb ideig nem jut levegőhöz. Amikor az agy érzékeli az oxigénhiányt, az illető felébred, ám ez a legtöbbször nem tudatos. A légút izmai aktiválódnak, s újraindul a légzés. A folyamat azonban egy éjjel akár 60-szor is megismétlődhet és nem jön létre mély alvás.

Az alvási apnoé esetén jellemző a hangos és egyenetlen horkolás, zihálásba torkolló szünetekkel. A tüneteit azonban nappal is érzékeli a páciens: fáradt, letargikus, ingerlékeny lehet, csökken a koncentráló képessége, szorongó és feledékeny lehet. Éjjel magas a vérnyomása, gyakran kell vécére mennie, tarkótájon izzad. Gyakori, hogy ébredéskor fáj a feje és szájszárazságot tapasztal, valamint hogy gyomorsava visszacsorog a nyelőcsőbe.

Mi a teendő?

Fontos tudni, hogy alvászavarról akkor beszélhetünk, ha a tünetek már legalább 1 hónapja fennállnak – valamint heti háromszor minimum előfordulnak s nappali is tüneteket tapasztalunk: fáradtságot, fejfájást, hangulati zavart, motivációhiányt vagy a gyomor savasságát.

Mindegyik alvászavar esetében fontos alvásszakértőhöz fordulni tanácsért. Csak akkor tudnak segíteni a problémán, ha felmérik helyzetünket és javasolhatnak megfelelő kezelést.

Jelentkezzen online





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter