Szexuális teljesítmény – Alvászavar is ronthatja!

A SomnoCenter alvásszakértője, a Honvédkórház Alváslaboratóriumának neurológus főorvosa. A stroke és az alvászavarok szakértője. A Magyar és az Európai Alvástársaság tagja.

Gond van a szexuális életünkkel? Lehetséges, hogy az együttlétek hiányát nem a vágy elapadása okozza, hanem az alvás problémája. Vajon mi árulkodik arról, hogy a párunk alvászavarban szenved?

Amennyiben az utóbbi időben feltűnően keveset vagyunk együtt a párunkkal, vagy az együttlétek minősége nem az igazi, nem csupán az állhat a háttérben, hogy a másik nem kíván már bennünket. Sajnos háromféle, alvást zavaró körülmény is szabotálhatja a szexuális teljesítményt, mely fokozott fáradtsághoz, kialvatlansághoz vezet – s persze teljesítményromláshoz az élet számos területén.

Az alvászavarok között megtaláljuk az alvásfüggő mozgás- és légzészavart, valamint az egyéb problémákat, így például a paraszomniát. Utóbbi alatt a felkiáltásokat, felriadásokat, alvajárást, komplex cselekvéssorokat értjük – melyek meglehetősen ijesztőek lehetnek.

Az alvászavart okozó mozgászavar esetén valamilyen, ritmusosan ismétlődő mozgás történik, ilyen a periódusos kéz- vagy lábmozgatás. Az alvásfüggő légzészavarnál horkolás, hörgés, légzéskimaradás vezet a kialvatlansághoz – ezeket a problémákat alvás közben elsősorban a hozzátartozó figyelheti meg. A páciens nappal érzékel tüneteket: ébredés után spontán, 20-30 perc alatt megszűnő, de folyamatosan fellépő fejfájást tapasztal. Gyomorsava visszacsorog a nyelőcsőbe. Furcsa izzadást észlel, a tarkóján is. Gyakran kell ágyneműt cserélnie.

S a tünetek közé tartozik a szexuális teljesítményzavar, potencia csökkenés a férfiaknál. Természetes, hogy az alvásfüggő légzészavarral járó, tartós oxigénhiány nem tesz jót a perifériás keringésnek – másrészt a vegetatív rendszer csúzliszerű elengedése, ún. szimpatikus, paraszimpatikus tónus ritmusos változása is tönkreteheti ezeket a területeket.

Az alvászavar miatt a páciensnek – aki éjszaka izzad, reggel fáj a feje, éjjel többször is kimegy vécére – csökken a libidója, szexuális teljesítménye. Hozzátartozója a tüneteket könnyen csokorba szedheti: ez az alvásfüggő légzészavarok vegetatív tünetblokkja.

Érdekes azonban, hogy sok olyan családban születtek babák, ahol a vegetatív alvászavarok miatt erről már lemondtak a szülők. A páciens megszokta, hogy ő mindig álmos, kialvatlan, figyelme lecsökkent, s ugyanahhoz a teljesítményhez egyre nagyobb erőfeszítéssel jut el – s ezt mindig megmagyarázta valamivel: a korral, kiegészítő dolgokkal, feszültséggel, hétköznapi okokkal. Majd kapott egy CPAP készüléket, melyek az alvászavar kezelésére használnak, s úgymond, visszafiatalodott, nemzőképes lett.

Az alvászavaros páciens munkahelyén még tarthatja magát rutinból, de otthon már egyre kevésbé. Lépten-nyomon elalszik, nem tud koncentrálni. Ilyenkor alighanem minden nőnek az az első gondolata: „a páromnak van valakije”, „hozzám már csak aludni jár”. Ám ha az illető szakszerű kezelést kap, egy légzést segítő készülék formájában, minden megváltozik: kipihent lesz, oda tud figyelni, visszatér a gondoskodó ember. Ez a szexuális teljesítményére is igaz – mintha kicserélték volna.

A szexuális teljesítménnyel összefüggő problémák esetén ugyanakkor első körben mindig azt érdemes ellenőriztetni, nincs-e valamilyen szervi probléma. Férfiaknál az urológusnál tett látogatás javasolt a potenciazavar kapcsán.

Ha ilyen téren nincs gond, akkor az alvásfüggő légzészavar jöhet szóba. Harmadik lehetőség pedig a problémák mögött meghúzódó pszichés kép – azaz, előnyös, ha a páciens pszichológushoz fordul, mert terápiára van szüksége. Hangulatzavar is állhat ugyanis szexuális teljesítményének csökkenése mögött, melyet szintén fontos kezeltetni.

Hasznosnak találta?Ossza meg ismerőseivel