Aludjunk jól az Alvás Világnapján!

A jó alvás az egészséges, boldog élet kulcsa. 

A március 13-i nemzetközi esemény hazánkban is a pihentető alvás fontosságára hívja fel a figyelmet, annál is inkább, mert Magyarországon a lakosság egyharmada küzd valamilyen alvászavarral.

Számos nemzetközi felmérés mutat rá, hogy a pihentető alvásra annak ellenére nem fordítunk elég figyelmet, hogy az egészséges táplálkozás és a rendszeres sport mellett egészségünk harmadik legfontosabb pillére. Alvás közben létfontosságú folyamatok zajlanak a szervezetünkben. Ilyenkor termelődik például a növekedésért és a sejtek megújulásáért felelős hormon, regenerálódik az immunrendszer és az agy feldolgozza, rögzíti a nap eseményeit. Ha tartósan, 30 napon túl nem tudunk eleget és elég jól aludni, alvászavarral szembesülhetünk.

inszomnia_3_1

 

Inszomnia: minden harmadik embert érinthet

Magyarországon a lakosság közel harmadának nem pihentető az alvása. Az érintettek napközben folyamatos fáradtságot, álmosságot, ingerültséget, figyelemzavarokat és munkahelyi teljesítményük jelentős csökkenését tapasztalják. A tünetek hátterében számos alvásbetegség állhat, melyek közül a leggyakoribb az inszomnia, azaz az álmatlanság. Aki álmatlanságban szenved, nem tud elaludni, vagy többször felébred éjszaka, az ébredéseket követően pedig nehezebben vagy egyáltalán nem tud visszaaludni, illetve jóval korábban felébred, mint ahogyan szeretne.

A nem pihentető alvás hosszú távon egyfajta stressz reakciót jelent a szervezet számára, vagyis fokozza azoknak a betegségeknek a kialakulását, amelyeket egyébként a stressz okoz: magas vérnyomás, cukorbetegség, depresszió, pszichiátriai, szív- és érrendszeri betegségek.

Alvási apnoe a veszélyes alvászavar

Az Alvászavarok Nemzetközi Osztályozása (ICSD-2) mintegy 90 féle alvászavart különböztet meg, melyek között megtaláljuk a legveszélyesebbnek tartott alvásbetegséget, az alvási apnoe szindrómát is. A hangos, egyenetlen horkolással, légzéskimaradásokkal kísért alvási apnoét nem csupán kellemetlen tünetei miatt kell komolyan venni, de azért is, mert tízszeresére emeli az éjszakai szívinfarktus és a stroke kialakulásának kockázatát. Ne nyugodjunk hát bele, ha a hálótársunk horkol, hiszen ha időben eljut egy műszeres alvásvizsgálatra, akár az életét menthetjük meg. Az alvási apnoe szindróma legalább 800 ezer embert érinthet hazánkban.

Mi torteneik az alvaszavar kozpontoban4

Alvásvizsgálattal a gyógyulásért

Az Alvás Világnapján a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy figyeljünk jobban a tünetekre, és törekedjünk arra, hogy megelőzzük a komoly egészségügyi és baleseti kockázatokkal járó alvászavarok kialakulását. Számos esetben az alapvető alváshigiéniai szabályok betartásával is sokat tehetünk a megelőzésért. Ha pedig több mint egy hónapja szenvedünk a kellemetlen tünetektől, keressünk fel egy alvászavar központot, ahol neurológus-szomnológus szakorvosok segítenek az alvászavarok diagnosztizálásában és kezelésében.





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter