Alvászavar teszt egy percben

Általánosan elfogadott vélemény, hogy az életkor előrehaladtával azért változik meg az alvásunk, mert egyre kevesebb pihenésre van szükségünk. Holott az alvással töltött idő csökkenése, töredezettsége, a rendszertelen felébredések és a mindezekből fakadó kellemetlen nappali tünetek hátterében számos időskorban bekövetkező testi-lelki változás, megbetegedés állhat.

Mi jellemzi az időskori alvást?

Az évek múlásával egyre nehezebbé válik az elalvás, gyakoribbak az éjszakai ébredések, és mind több időt igényel a visszaalvás. Sokszor az autóduda, vagy a szomszéd kutyus egyetlen vakkantása is elegendő az alvás megzavarásához. Bár a közhiedelem szerint idősebb korban több alvásra van szükség, valójában teljes felnőtt életünk során megközelítőleg ugyanannyi alvást igénylünk. A különbség az, hogy amíg fiatalon ezt megszakítás nélkül tesszük, később a szervezet nem tudja egyvégtében fenntartani az alvást. Egyes tanulmányok szerint a 60 év felettiek egy éjszaka során akár 150 alkalommal is felébredhetnek.

További probléma hogy az idősebbek többségének minden éjjel legalább egyszer, de inkább több alkalommal kell kimenni a mosdóba. Mindezek következtében jelentősen csökken a pihentető mélyalvás mennyisége. És bár mindezek a korral járó természetes változások, a rendszeres alvásproblémák – akár az elalvás vagy az alvásfenntartás zavarai, akár a napközbeni váratlan álomba zuhanások – ennek az életkornak sem velejárói. Ezért fontos kideríteni, hogy az alvási jellemzők mely változásai árulkodnak valamiféle alvási rendellenességről.

Mely alvászavarok jellemzőbbek idősebb korban?

A 65 év felettiek több mint felét gyötrik alvásproblémák. A leggyakoribb panasz az álmatlanság, melyre az alvás időtartamának megrövidülése és a korai felébredés jellemző, és amelyet nappali fáradtság, aluszékonyság, hangulat- és memóriazavar követ. Gyakoribbá válik az alvás során légzésleállással járó, ezért különösen nagy kockázatokat hordozó alvási apnoe szindróma és az elalvást jelentősen megnehezítő nyugtalan láb szindróma előfordulása is. Az életkor előrehaladtával szintén egyre gyakrabban fordul elő a korai elálmosodással és korai ébredéssel járó, korai alvásfázis szindróma.

Mi okozza az időskori alvásproblémákat?

Az időskori alvászavarok hátterében gyakran állnak súlyos testi vagy lelki megbetegedések. Ilyen krónikus betegségek a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az agyvérzés, a szívproblémák, a tüdőbetegség, a Parkinson kór, az Alzheimer kór, az inkontinencia, a reflux, az asztma és egyes prosztataproblémák. Ahogyan a betegségek következtében fellépő fájdalom, továbbá egyes pszichés panaszok (szorongás, depresszió) is megnehezíthetik az alvást. Számos esetben a felsorolt betegségek kezelésére használt gyógyszerek, továbbá a kórházi ápolás és a műtét utáni lábadozás is okozhatnak alvászavart.

Az alvás nehézségeit sokszor egy szeretett személy elvesztése váltja ki. Vizsgálatok kimutatták, hogy a megözvegyülést követő időszakban az érintettek háromnegyedét gyötri álmatlanság. Egy évvel később jelentősen kevesebben, az özvegyek mintegy fele számol be arról, hogy nem szűnnek alvási nehézségei.