„Már a feleségem sem bírta tovább” – ügyfelünk története

CPAP terápia segített az alvási apnoéban szenvedő Józsefen

Az obstruktív alvási apnoé sajnos számos ember mindennapjait keseríti meg – úgy, hogy az illető nem is tud róla. Csupán a kialvatlanságot, ingerlékenységet érzi, kevésbé tud napközben koncentrálni – és horkol. Hatalmas lépés, ha kiderül, hogy alvási apnoé alvászavar gyötri, mert ma már hatékony kezelés áll rendelkezésre az alváscentrumokban CPAP terápia formájában.

Az alábbi történetet egy kedves ügyfelünk osztotta meg velünk, aki kezdetben a kornak tudta be tüneteit. Ám egy idő után már a neje sem bírta tovább hangos horkolását – ekkor kezdte el kivizsgáltatni magát József.

A 64 éves, sárospataki férfi magas, vékony testalkatú, egészséges megjelenésű volt – ezért is lepte meg, amikor a horkolás mellett idővel egyéb előnytelen tünetek is jelentkeztek nála. Részletes történetéből kiderül, hogyan jött rá, hogy alvási apnoé alvászavarban szenved és hogyan segített neki a CPAP terápia.

 „Már a feleségem sem bírta tovább”

„Néhány évvel ezelőtt nagyon horkoltam. Nemcsak engem zavart a dolog, egy idő után a nejem sem bírta tovább. Rászántam magam, hogy orvosi segítséget kérjek. Együtt mentünk el alvásvizsgálatra a Budai Honvédkórházba (Tisztikórház).

Az alvásvizsgálat ekkor még nem mutatott ki kóros elváltozást. Vagyis úgy tűnt, nem szenvedek alvási apnoé szindrómától.

(Ez az alvászavar azt jelenti, hogy a légzőizmok ellazulnak az alvás során, így a felső légút újra és újra összezáródik vagy beszűkül. Az alvó pedig több mint 10 másodpercig nem jut levegőhöz. Amikor az agy érzékeli az oxigén hiányát, megszakítja az alvást és felébreszti az embert, újra aktiválva a légút izmait. Emiatt azonban mély, pihentető alvás nem jön létre.)

Csakhogy az első vizsgálat után eltelt 2 esztendő és már az alvás sem működött úgy, mint korábban. Nehezen tudtam pihenni és újabb tünetek jelentek meg nálam, gond lett a vérnyomásommal és cukorproblémák jöttek elő.

Mindezt először annak tudtam be, hogy végülis a hatodik ikszet taposom. Ám a horkolás is súlyosbodott. Elmentem egy újabb kivizsgálásra. Ekkor állapították meg nálam az alvási apnoét – a szakemberek CPAP terápiát javasoltak.

(A CPAP légsínterápia lényege, hogy az orra helyezett, könnyű maszkot visel a páciens, melyhez kisméretű, csendes levegőpumpa van kapcsolva. Ez juttatja a légutakba a nyomás alá helyezett levegőt egy hosszú csövön át. Az enyhe légnyomás nyitva tartja a garatot, ezért a légzés folyamatos marad.)

Bementem tehát az alvásterápiás szaküzletbe és próbára hazavittem egy CPAP készüléket: a gépet és  a maszkot. Utóbbit igen nehéz volt megszoknom, zavart, hogy van valami az arcomon. Az orrom kissé érzékenyebb lehetett az átlagosnál, ezért kétszer is cseréltem maszkot.

Viszont mióta megszoktam, folyamatosan használom a gépet és végig tudom aludni az éjszakát. Természetesen a feleségem is, mivel immár nem horkolok! Megváltozott az életem, a cukorszintem és a vérnyomásom normalizálódott. Mindenkinek csak javasolni tudom a CPAP terápiát, illetve elsősorban azt, hogy ha hasonló tünetekkel küzd, forduljon alváscentrumhoz és kérjen szakemberektől segítséget!”

Online jelentkezés alvásvizsgálatra

Fotó: racorn / 123RF Stock fotó





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter