Dr. Terray-Horváth Attila Neurológus szakorvos, szomnológus

Időpontfogalás az orvoshoz

Foglaljon időpontot szakértőnkhöz közvetlenül.

Időpontfoglalás indítása

Dr. Terray-Horváth Attila a SomnoCenter Budapest Alvászavar Központ orvosi vezetője. A Magyar Alvástársaság tagja. 22 éve dolgozik Magyarország legnagyobb Alváslaboratóriumában, a Honvédkórház  Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központjában. Neurológus, szomnológus.

Szakmai ars poetica

Orvos vagyok, amit teljes szívvel és hittel végzek, úgy gondolom ezért születtem erre a világra, ez az én feladatom, gyógyítani a szó teljes értelmében, meghallgatni, bíztatni, reményt adni, tanítani. Munkám során mindig próbálom a betegség mögött keresni az okokat, az összefüggéseket és nem utolsó sorban az embert.

Az alvás medicina 20 éve rabul ejtett. Hogy miért? Mert a komplett orvostudomány megtalálható benne, társszakmákkal közös gondolkodást kíván meg. Ráadásul a legtöbb alvás betegség gyógyítható, amely a betegeim együttműködésével elérhető. Ez a közös siker, egyben öröm, amiért minden nap hálás vagyok.

Tanulmányok

  • 2001 Általános orvosi diploma – Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar
  • 2007 Neurológia szakvizsga
  • 2015 Szomnológia licenc vizsga

Munkahelyek

  • 2000 – Honvédkórház Neurológiai Osztály, Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központ
  • 2015 – SomnoCenter Budapest Alvászavar Központ neurológus, szomnológus szakorvos
  • 2019 – SomnoCenter Budapest Alvászavar Központ, orvosi vezetője

Tudományos érdeklődés és tevékenység

  • Noninvazív légzésterápiák alkalmazása komplex alvásfüggő légzészavarokban
  • Centrális légzészavarok vizsgálata szívelégtelenségben
  • OSAS Cpap terápia alkalmazása stroke rehabilitációban

Nyelvi ismeretek

  • angol: középfokú „C” típusú nyelvvizsga

Foglaljon időpontotDr. Terray-Horváth Attila konzultációs időpontjai

Válasszon a szabad időpontok közül. Az időpont választása után átirányítjuk a MEDICALL rendszerébe. A foglalás véglegesítéshez regisztráció szükséges. Adatai biztonságban vannak.

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter