Az alvászavar gyógyítható betegség?

A SomnoCenter Szeged alvásszakértő főorvosa, a Szegedi Tudományegyetem Dél-alföldi Regionális Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központjának vezető főorvosa. A Magyar és az Európai Alvástársaság tagja.

Alvászavar kínoz bennünket? Akár megállapították, akár csak tüneteink alapján gyanakszunk alvásproblémára, fontos tudnunk, hogy az alvászavar jól kezelhető és gyógyítható. Ehhez azonban pontos diagnózis szükségeltetik. Dr. Várszegi Mária neurológus, pszichiáter főorvossal, az alvásmedicina szakértőjével beszélgettünk.

Az alvászavar tünetei hamar kiütköznek az emberen. Gondoljunk csak bele, milyen érzés, amikor egy-egy éjszaka nem alszunk vagy csak forgolódunk, hiába vagyunk ágyban. Aki alvászavarral küzd, naponta átéli a gyötrő érzést: nem tud aludni, vagy úgy tűnik, pihent, másnap mégis kialvatlan és ingerlékeny, feladataira nem tud igazán koncentrálni.

Az alvászavarnak sok fajtája létezik. Valamennyi jól kezelhető azonban, legtöbbjük gyógyítható is – ám ahhoz, hogy a megfelelő terápia segíthessen a páciensen, ismerni kell az alvászavar kiváltó okát.

Ennek hátterében ugyanis állhatnak bizonyos alapbetegségek is: szív- vagy tüdőbetegség, pszichés betegségek, de a túlsúly és az egészségtelen életmód is. Van, akinél az alvászavar rossz alvási szokások eredménye.

Az alvásgyógyítás legalább 90 féle alvászavart ismer – fontos tehát meghatározni, melyiktől szenved a beteg. A terápia természetesen ehhez igazodik.

Igen veszélyes és nem kevés embert érintő probléma például az alvási apnoé szindróma. A légzéskimaradással járó alvászavar, mely miatt a páciens éjszaka akár több százszor felébred – öntudatlanul -, ezért nem alakul ki nála mélyalvás, manapság CPAP vagy BiPAP terápiával kezelt. A légsínterápia vagy CPAP (neve a continuous positive airway pressure – vagyis folyamatos pozitív légúti nyomás kifejezés rövidítéséből származik) lényege a légutakat alvás közben akkorára nyitni, hogy a garatizom ne tudjon elzáródni és áthaladhasson rajta a levegő. Ezzel a horkolás is megszűnik. Ennek egy altípusa a BiPAP készülék, mely a kétszintű pozitív nyomású légzéstámogatást jelenti.

Gyakori alvászavar az inszomnia vagy álmatlanság is. Ezeknél a pácienseknél az alvásszakértő gyógyszeres kezelést, vagy fényterápia alkalmazását javasolja. A fényterápia egy különleges fénytartományt is tartalmazó, speciális lámpa, amely már negyed-félórás használat után is jelentősen jobb kedvre deríti az embert. Fontos, hogy meghatározott fényerősségű és időtartamú legyen a kezelés. Ezzel az alvás-ébrenlét megfelelő ritmusa is visszaállítható.

Lehet inszomniában szenved? Töltse ki tesztünket!

Mindkét esetben – és általában az alvászavarok kezelésében – alvásszakértő segítségére van szükség. Az alvásproblémák kezelésében elsődleges a páciens állapotának felmérése, azaz annak kiderítése, mi okozza alvászavarát.

Ebből a célból fontos felkeresni egy alváscentrumot, ahol alvásspecialisták segítenek a panaszok okának meghatározásában és a terápia kiválasztásában.

A sikeres terápia mindig személyre szabott, eredménye nagymértékben függ a beteg állapotától és a betegség jellegétől.

Ajánljuk figyelmébe meg: Tippek a pihentető alvásért

 

Hasznosnak találta?Ossza meg ismerőseivel