Hogyan reagál a szervezetünk az alváshiányra?

Az alvászavar és az alváshiány a szervezet számára stresszt okoz – reakcióképpen pedig testi és lelki betegségek jelentkezhetnek. Nem szabad idáig eljutni! Mire figyeljünk, mi okozhatja az alváshiányt és hogyan lehet kezelni?

Az alvásnak kiemelt fontosságúnak kell lennie mindennapjainkban. Ha nem jutunk elegendő és minőségi pihenéshez, ugyanúgy reagálunk, mint bármely más, stresszt kiváltó tényezőre, azaz a helyzet hatására különböző testi és lelki betegségekkel nézhetünk szembe.

Ilyenek a különböző pszichés megbetegedések – mint például a depresszió –, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, a szívinfarktus, az agyi infarktus és számos, az emésztőrendszert érintő betegség.

Az hogy kevesebbet alszunk az ideálisnál, nem feltétlenül az az oka, hogy rendszeresen fennmaradunk filmet nézni, olvasni vagy szórakozni. Sokszor alvászavar áll az alváshiányos állapot hátterében, aminek meglétéről talán nem is tudunk. Ilyen például az alvási apnoé, mely a légzés gyakori leállását eredményezi az éjszaka folyamán. Tudattalanul is felébreszti ez az embert, az alvásnak hitt idő alatt akár 60-szor is.

Tesztelje Ön is alvását: Alvászavar teszt 1 percben

Mik az alvási apnoé következményei?

Ami első körben jelentkezik az a kialvatlanság, ingerültség, koncentráció- és figyelemhiány, a reakcióidő és a teljesítmény csökkenése. A fejfájás és a szellemi éberség mérséklődése szintén arra utal, hogy nem alszunk eleget és szervezetünk ezt nem tolerálja. Ez azonban a legkevesebb. Az alváshiánnyal ugyanis komoly változások és betegségek járhatnak.

Alváshiány esetén felborul az étvágyat szabályozó hormonok egyensúlya, hajlamosak leszünk késő este is enni, szinte bármit. Emelkedik a ghrelin hormon szintje, melynek köszönhetően több zsírból eredő kalóriát fogyasztunk. Minél több ilyen hormon gyűlik fel a testben, annál éhesebbnek érezzük magunkat.

Súlyos betegségeket is kockáztatunk azonban az alváshiány elviselésével. Mivel ennek eredményeképpen stresszhormont termel a szervezet, ez hosszútávon ártalmas a szívre.  A stressz hormonok károsíthatják a véredényeket, melynek következménye a magas vérnyomás, majd pedig, ha az súlyosbodik, szívbetegség és szívinfarktus alakulhat ki.

A cukorbetegség valószínűsége is nő az alváshiány miatt – ugyanis ha csak egy éjszakát töltünk is alvás nélkül, károsítjuk a test vércukorszintet szabályozó rendszerét. S ne feledjük, hogy az elhízás is összefüggésbe hozható a diabétesszel.

Figyelmébe ajánljuk még: Az alvászavar cukorbetegséget okozhat!

Kevés alvással megnő az agyvérzés kockázata, s a krónikus alváshiány visszafordíthatatlan károkat okozhat az agyban az agysejtek pusztításával.

Depresszióval szintén számolhatunk alváshiány esetén. Ugye megfigyeltük már, hogy egy-egy átmulatott éjszaka után mennyire morcosak tudunk lenni?

Ha az alvást hosszabb távon nélkülözzük, a helyzet sokkal rosszabbá válik. Ezzel összefüggésben állhat, hogy az alvás során ugyanolyan kémiai anyagok dolgoznak, mint amelyek az energiaszintet, a hangulatot és a koncentrációt befolyásolják.

Kutatók szerint a kevés alvás a csontsűrűség csökkenéséhez is hozzájárul. Sőt, a daganatos betegségeknek is fokozottan kitesszük magunkat, mi több súlyosabb kimenetelre és a rák kiújulására is számítani lehet, ha mellőzzük a jó pihenést.

Az alváshiány a fentiek mellett ráadásul genetikai változásokat is kiválthat a szervezetben – olyan gének is módosulhatnak, melyek felelősek az immunfolyamatokért és a stressz kezeléséért.

Vagyis, ha nem alszunk eleget, az molekuláris szinten is hatással van ránk. Jobb nem kockáztatni, jelentkezzen be most a SomnoCenter Alvászavar Központ szakorvosaihoz!





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter