Alvászavar szűrés nélkül ne induljon el!

Sajnos, nem kevés baleset történik azért, mert a buszvezető elaludt a volánnál. Az ilyen tragédiák elkerülését célozza az a rendelet, mely előírja, hogy iskolák külföldi kirándulásaihoz csak alvászavarban nem szenvedő buszsofőrt lehet szerződtetni. A buszvezetőket poliszomnográfos vizsgálattal szűrik, melyet a SomnoCenter Alvászavar Központban is végzünk.

Mindenkinek ismerős lehet az érzés, amikor nem alussza ki magát. Alváshiány esetén az ember nem tud kellően koncentrálni, ingerült, figyelmetlen. Nem sok jót ígér, ha volán mögé ül ebben az állapotban. Márpedig nem kevesen megteszik – sajnálatosan sok az alvászavarból származó balesetek száma. Ezek jó részében a sofőr számára csak akkor derül ki, hogy alvásproblémái vannak, amikor már megvan a baj. S persze, ha életben marad.

Abban mindenki egyetérthet, hogy a halálos áldozatokkal, sérültekkel járó baleseteket meg kell előzni. Különösen nagy a veszély, ha kirándulókat szállít a sofőr.

Az EMMI ennek érdekében hozta meg a 27/2017. (X.18.) számú rendeletet, mely előírja a buszsofőrök egészségügyi alkalmasságának vizsgálatát, azon belül pedig az esetleges alvászavar, alvási apnoé betegség kizárását.

A 2018. január elsején életbe lépett EMMI rendelet kiköti, hogy a tanulókat, gyermekeket szállító busz sofőrje nemzetközi forgalomban 23 és 4 óra között nem közlekedhet, ezt csak elháríthatatlan külső ok írhatja felül. Az autóbusznak meg kell felelnie a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló rendeletben összefoglaltaknak, rendelkeznie kell digitális menetíró készülékkel, ezen felül a busz első forgalomba helyezésének évétől számított életkora nem haladhatja meg a 13 évet.

Az alvási apnoé szindróma is fokozott közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, amennyiben a busz sofőrje ettől szenved: ezért annak szűrését 2015 áprilisa óta írja elő a 13/1992.NM rendelet.

Bővebben a vizsgálatról

A szűrésnek két szintje van. A II. számú vonatkozik kimondottan a buszsofőrökre, akik külföldre visznek iskolás kirándulókat, vagy egyéb okból követelmény náluk a munkáltató megrendelői részéről olyan vezetőt biztosítani, aki nem szenved alvászavarban. Esetükben az alvási apnoé betegség lehetőségét ki kell zárni.

Iskolások külföldre szállításához azt a buszsofőrt találják alkalmasnak, aki a 27/2017. (X. 18.) EMMI rendelet 2. § (3) bekezdése szerint szakorvos által kiállított dokumentummal igazolja, hogy nem küzd alvási apnoé betegséggel, vagyis a betegség negatív eredményű diagnosztikai vizsgálattal kizárható.

Online jelentkezés a vizsgálatra

Korlátozottan alkalmasnak azt a buszsofőrt találják, akinél a 13/1992 (VI.26) NM rendelet szerint nem merült fel az alvási apnoé szindróma gyanúja, de a betegséget a 27/2017. (X. 18.) EMMI rendelet 2. § (3) bekezdése szerinti módon nem zárták ki, vagy azt nála már korábban diagnosztizálták, de szakorvosi dokumentummal igazolja, hogy az alkalmazott terápia hatékony, együttműködése megfelelő – azaz az egészségi alkalmasság feltételei teljesülnek.

Alkalmatlannak nyilvánítják viszont azt, aki a 13/1992 (VI.26) NM rendelet szerint az alvási apnoé szindróma gyanúja fennáll, vagy szűrővizsgálattal megerősítésre került, de nem áll szakorvos által igazoltan hatékony kezelés alatt.

Az oktatási intézmények tehát csak azzal a buszsofőrrel kötnek szerződést, akiről poliszomnográfos vizsgálat elvégeztetése után 100 százalékosan kijelenthető, hogy nem szenved alvási apnoé alvászavarban.

A műszeres vizsgálat alvásdiagnosztikai központban végeztethető el. Ebben a SomnoCenter Alvásközpontok hatékony segítséget nyújtanak a sofőröknek. 2007 óta foglalkoznak alvásbetegségek kezelésével az ország több pontján. Szomnológus licencvizsgával rendelkező szakorvosokkal és korszerű diagnosztikai háttérrel biztosítják, hogy a gépjárművezetők, azon belül a buszsofőrök egészségi alkalmassági véleményezéséhez a szükséges vizsgálatok elvégezhetőek legyenek.

Azoknak pedig, akik érintettek az alvási apnoé betegségben, a terápiáját és ellátását is garantálják.

Online jelentkezés a vizsgálatra

Bővebb információért vegye fel a kapcsolatot a SomnoCenter szakembereivel, szívesen állunk rendelkezésére az egyéni szükségletek szerinti szűrőprogram kialakításában, és a végleges ajánlat elkészítése céljából!

SomnoCenter Budapest

  • 1012 Budapest, Márvány u. 17.
  • Telefon: +36 20 344 3434
  • E-mail: Ide kattintva tud üzenni központjaink egyikének

SomnoCenter Szeged

  • 6725 Szeged, Kálvária sugárút 57. (a II. Kórház területén)
  • Telefon: +36 20 344 3434
  • E-mail: Ide kattintva tud üzenni központjaink egyikének

SomnoCenter Pécs

  • 7626 Pécs, Vadász u. 6. fsz. 3.
  • Telefon: +36 20 344 3434

Copyright: kadmy / 123RF Stock fotó





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter