Alvászavar? Állhat depresszió is a háttérben

Aki élt már át szorongó, depressziós időszakot, tisztában van azzal, hogy ilyenkor az alvás sem igazán megy. Az eredmény pedig, azon felül, hogy kialvatlanok és dekoncentráltak leszünk, ingerlékenység és csapnivaló közérzet. Az ördögi kört azonban meg kell állítani.

Természetes, hogy ha valaki nem alszik, s ez éjszakáról-éjszakára előfordul, fáradt, ingerlékeny és rosszkedvű lesz. Az eleve fennálló szorongás és/vagy depresszió hatására azonban gyakorta nem bírunk aludni, s csak súlyosbítjuk helyzetünket.

Alvászavarra akkor gyanakodhatunk, ha nem tudunk elaludni, az éjszaka átalvására nem vagyunk képesek, vagy túl korán ébredünk. Ha ezt heti háromszor észleljük egy hónapon át, a dologgal mindenképp orvoshoz kell fordulnunk. Az alvászavar ugyanis kimerültséget, koncentrációs problémákat, ingerlékenységet okoz, s labilis lelkiállapotot, hangulatot vált ki.

A pszichés problémák alvászavarhoz vezethetnek. Ezeknek kiváltója pedig sok esetben a stressz, az – akár érzelmi – túlterheltség miatt jelentkező szorongás vagy depressziós tünetek. Szorongásos zavarok esetén a betegek közel 70 százalékánál alvászavar is kialakul. Jó példa a pánikbetegség, melynél a páciens attól fél, hogy éjjel rátör a roham, s ezért tart az elalvástól.

Ha valaki ún. generelizált szorongásos zavarral küzd – vagyis hajlamos sokat rágódni minden apróság miatt-, annak nehéz az elalvás, vagy éjjel sűrűn felébred. Egy megrázó élmény után ún. poszttraumás stressz zavar miatt is szenvedhet valaki alvászavarban: gyakran felriad, újra átéli álmában az élményeket.

A depressziónál a páciens korán elálmosodik, lefekszik aludni, de éjjel felébred és forgolódik, akár hajnalig. A depressziós alvászavarára jellemző, hogy szaggatott a pihenése, s ez ugyancsak rossz közérzethez vezet.

Figyelmükbe ajánljuk még: Alvászavar teszt 1 percben

Hasonló a helyzet szezonális depresszió esetén, tehát ha az illető télen érzi nagyon rosszul magát. Ilyenkor is elfordul alvászavar, de gyakoribb, hogy több alvást igényel a beteg, s hiába pihen sokat, fáradtnak tűnik.

Mániás tünetegyüttes vagy hypománia esetén – tehát amikor a depresszió túlzott felhangoltságba csap át – éppen ennek ellenkezője tapasztalható: a páciens nem kíván aludni. Ha a pszichiátriai kórállapot vagy pszichotikus tünetek állnak fenn, az alvászavar csak egy résztünet.

Az ilyen jellegű alvászavaroknál értelemszerűen a szomatikus vagy pszichiátriai jellegű alapbetegség kezelendő először. Az alvásproblémát átmeneti tüneti terápiával érdemes csillapítani.





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter