A beauty sleep számít, ha vonzók akarunk lenni!

Valódi előnyökkel jár a beauty sleep, azaz a szépítő alvás. Azok az emberek ugyanis, akik hanyagolják a kellő mennyiségű alvást, kevésbé vonzók mások számára – állítják a kutatók.

A szépítő alvás vagy beauty sleep nemcsak egy humbug. Az alváshiány sokat tesz azért, hogy az ember jelentősen rosszabbul nézzen ki. Még érdekesebb, hogy akik rendszeresen kevés alvással élnek, kevésbé tűnnek vonzónak mások számára.

A sötét karikák a szemek alatt, a megduzzadt szemhéjak még távol is tarthatnak másokat attól, hogy közelebbi kapcsolatba akarjanak kerülni velünk – állítják a kutatók. Ilyenkor ugyanis azt gondolják rólunk, hogy kevésbé vagyunk egészségesek és megközelíthetőek – fáradt arcunk erről árulkodik.

Lássuk részletesen, miért is fontos a beauty sleep, avagy szépítő alvás!

A stockholmi kutatók 25 egyetemistát kértek meg – fiúkat és lányokat egyaránt -, hogy legyenek alanyaik az alvás-kísérletben. Az önkénteseknek egy felszerelést adtak otthonra, amely mérte éjszakai mozgásukat, azaz ellenőrizte, nem csaltak-e és valóban mellőzték az alvást.

Majd megkérték őket, hogy két egymást követő éjjel viszont aludjanak jót. Egy héttel később azt kérték tőlük, két egymás utáni éjszaka csak 4-4 órát aludjanak.

A kutatók a kísérlet során smink nélküli, természetes fotókat készítettek az önkéntesek arcáról, a jó alvás és az alváshiányos napok után is.

Majd megkérdeztek 122 idegen embert – nőket, férfiakat egyaránt Stockholm városából – hogy tekintsék meg a képeket, s osztályozzák abból a szempontból, vonzó-e, egészséges-e, álmos-e és megbízható-e a látott személy. Azt is megkérdezték tőlük, mennyire szeretnének ezzel az emberrel barátkozni.

A fiatalokat szinte mindenki kevésbé találta vonzónak, amikor fáradt és álmos képüket látta. Az idegenek azt is állították: nem igazán közelednének hozzájuk, s nem találták őket túlzottan egészségesnek fáradt, álmos arcképük alapján.

A Karolinska Intézet kutatói szerint nemcsak a szépítő alvás szükségességéről van szó, mindennek evolúciós háttere is van.

„Egy egészségtelenül kinéző arc, akár alváshiány miatt fest így, akár egyéb okból, másoknál azt váltja ki, hogy betegségre asszociálnak – magyarázta dr. Tina Sundelin vezető kutató. – Vagyis, az emberek nem szívesen közelednek a betegnek tűnő személyekhez, sokkal inkább az energikus és fitt emberek vonzzák őket.”

A kutató hozzátette: aggódni azért nem kell, mert pár nap normális alvás után a megjelenés korrigálható.

Tesztelje Ön is alvását: Alvászavar teszt 1 percben

Dr. Gayle Brewer, a Liverpooli Egyetem pszichológus szakembere szerint a megjelenés alapján történő megítélés sokszor tudattalan, de mindannyian ezt tesszük. Képesek vagyunk a legapróbb jeleit is észrevenni annak, hogy valaki fáradt vagy nem egészséges. Partnerünktől pedig azt várjuk, hogy energikus és attraktív legyen.

A kutató hozzátette: a tanulmány rámutat, mennyire is fontos a szépítő alvás vagy beauty sleep a számunkra.

Ha több mint 3 hete fáradtan ébred, kialvatlanság gyötri, esetleg éjszaka többször felébred, jelentkezzen alvásvizsgálatra!

Az alvászavar tüneteiről bővebben ide kattintva olvashat!

Forrás: http://www.bbc.com/news/health-39933232

Copyright: kho / 123RF Stock fotó





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter