„A horkolást nagyon komolyan kell venni!”

Horkolás, kiszáradt torok, nappali fáradtság? Nem csupán komédiák, kabarétréfák remek alapanyagai, hanem egy életveszélyes betegség tünetei. Koltai Róbert Jászai Mari-díjas, érdemes művész a SomnoLife magazinnak arról mesélt, hogyan derült ki, hogy alvási apnoe okozza az addig csak derültség tárgyául szolgált tüneteit, melyen egy hatékony terápia hatására ma már ő is csak mosolyog.

Hogyan derült ki, hogy alvási apnoe szindrómában szenved?

A háziorvosom, miután az egyik vérnyomás értékemet magasnak találta, elküldött egy alvásvizsgálatra. Az éjszakai poliszomnográfiás vizsgálat után kiderült, hogy alvási apnoe okozza a „per”, illetve azóta már szaknyelven is tudom: a diasztolés érték jelentős eltérését.

Utaltak egyéb tünetek is a legveszélyesebbnek tartott alvászavarra?

Hosszú ideig nagy horkoló voltam, s azon túl, hogy a környezetem mosolygott vagy éppen bosszankodott rajta, még csak nem is sejtettem, hogy a horkolás egy veszélyes betegség drámai következményeit jelezheti előre. Mint ahogyan azt is az alvásszakértői vizsgálat után tudtam meg, hogy bizony az is az alvási apnoe tünete lehet, ha az ember éjszakánként többször is meglátogatja a mellékhelyiséget. Érdekes, hogy a nappali fáradtságot, ami szintén erre a betegségre utal, csak akkor vettem észre, amikor lehetőségem nyílt néhány nap pihenésre. Ugyanis amikor napközben a színdarabok vagy a filmek próbái, felvételei zajlanak, annyira koncentrálok, hogy nem érzek fáradtságot. De amint az agyam nem volt ilyen jellegű igénybevételnek kitéve, napról napra már délelőtt 11 óra felé jól esett volna visszafeküdni.

Mi történt az alvásvizsgálatot követően?

Miután kiderült, hogy az alvási apnoe miatt jóformán egész éjjel levegőért küzdök, Szakács Zoltán doktor úr (Dr. Szakács Zoltán a SomnoCenter alvásszakértő főorvosa, a Honvédkórház Neurológiai és Stroke Osztályának osztályvezető főorvosa) egy úgynevezett légsínterápiás készüléket írt fel nekem, amit éjszaka, alvás közben kell használni. Ez a hasznos kis gépezet abban segít, hogy az alvási apnoe miatt az az alvás közben elzáródó garatomba beáramoljon a levegő, s így újra zavartalanul tudjak aludni.

Sokakat elrettent a készülék használatától, hogy egy orrmaszkot kell alvás közben viselni. Ön könnyen hozzászokott?

Első nekifutásra én is csak rövid ideig tudtam használni a készüléket, mert már az is zavart, ha nem sikerült szimmetrikusan feltenni a hozzá tartozó maszkot. Ráadásul úgy gondoltam, hogy ha közel hatvan évig kibírtam e nélkül, most már megleszek nélküle. De mivel a tüneteim egyre rosszabbodtak, visszamentem a doktor úrhoz, aki ahelyett, hogy letolt volna, egy még korszerűbb készüléket írt fel, aminek a használatával szinte másnap érezhetően jobb lett a közérzetem.

Miben nyilvánult meg a légsínterápia jótékony hatása?

A horkolás szinte azonnal megszűnt, s azóta végig tudom aludni az éjszakákat. Annak is nagyon örülök, hogy a pihentető, jó alvásnak köszönhetően a vérnyomásomat ma már nem a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek tartják rendben. Mindemellett napközben frissnek, kipihentnek, energikusnak érzem magamat. Számomra mégis az a legnagyobb ajándék, hogy visszakaptam a hangomat. Korábban ugyanis a folyamatos horkolásnak köszönhetően reggelre teljesen berekedtem, és csak a délelőtt második felére sikerült valamelyest visszanyernem a megszokott tónusú hangszínemet, ami az én esetemben nélkülözhetetlen a munkához. A cpap-nak nevezett kis gépezet pedig szinte a hozzátartozóm lett; ha elutazok, mindenhová magammal viszem.

És lelkesen győzködi erről a horkoló, napközben álmos, fáradt kollégáit, barátait is.

Akit egyszer is hallottam horkolni, vagy látom, hogy egész délelőtt ásítozik, többet nem engedem el anélkül, hogy ne mondanám el neki: az alvási apnoétól szívinfarktust és stroke-ot is lehet kapni. Így, bár a horkolás komédiák, kabarétréfák remek alapanyaga, a színház és a mozi falain kívül jobb mielőbb komolyan venni és orvoshoz fordulni.





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter