A szépítő alvás titkai

A fiatalos külső fenntartásához az elegendő alvás kulcsfontosságú. Testünk pihenés közben töltődik fel és gyógyul. Ez pedig számos előnnyel jár kinézetünk szempontjából. Nem véletlenül használják a kellő mennyiségű alvással kapcsolatban a beauty sleep, azaz szépítő alvás kifejezést.

Egy felnőtt ember számára szükséges a napi 7-9 óra alvás. A pihenés során feltöltődünk, szervezetünk „újraépíti” önmagát, s ezzel külsőnk is megújul.

Ha kevesebb, mint 6 órát alszunk, az rossz hatással van megjelenésünkre. Kezdjünk el 1-3 órával többet aludni, fokozatosan, amennyiben keveset pihenünk: minden nappal javulást fogunk tapasztalni.

Íme a beauty sleep, avagy szépítő alvás 6 kiemelkedő előnye.

1.Kevesebb ránc

A bőrünk új kollagént termel, miközben alszunk – amely megelőzi a ráncosodást. Ez is a javítási, megújulási folyamat része. Ha több a kollagén, a bőr kevésbé duzzadt és nem ráncosodik annyira.

Amennyiben csak 5 órákat alszunk, kétszer nagyobb esélyünk van a ráncosodára, mint 7 órás – szépítő – alvás esetén. A kevés alvástól a bőr szárazabb lesz, s a ráncok látványosabbak.

2. Ragyogás

A szépítő alvás során a szervezet vért áramoltat a bőrbe, vagyis egészségesen ragyog, amikor felébredünk. Kevés pihenés esetén élettelennek, fakónak tűnhet a bőrünk. Ilyenkor kevesebb vér jut hozzá, s az arc meglehetősen fáradtnak, elnyűttnek néz majd ki.

3. Élénk arc, kevésbé duzzadt szem

A nem alvás vagy a túl kevés pihenés eredménye a legtöbb esetben sötét karikák a szem alatt. Ez jelentkezik először, ha nem alszunk. Kellő mennyiségű, szépítő alvás segítségével azonban elkerüljük őket. Fontos az is, hogy megfelelően hidratáltak maradjunk: emeljük meg fejünket kissé egy párnával alváskor, ezzel a szemduzzanatot is elkerülhetjük.

A pihenés minimalizálja a sötét karikák jelenlétét, amely annak az eredménye, hogy ha nem alszunk, a vér nem áramlik megfelelően és összegyűlik a szemek alatt, így a duzzanat látványossá válik, különösen, hogy ezen a területen vékony a bőr.

A szemek alatti elszíneződés a génekből adódhat, a korból, valamint a melanin megnövekedésétől. Ebben az esetben a kialvatlanság csak súlyosbít a helyzeten.

4. Egészségesebb, dúsabb haj

A beauty sleep lényege nemcsak az arcbőr vagy a szemek szépsége. A kevés alvástól a haj is károsodhat – hajvesztés, a tincsek eltörése lehet az eredménye, de a hajnövekedést is befolyásolhatja a dolog. A hajtüszők tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat szereznek be a véráramlásból, s ha ez mérséklődik, a haj gyengül, s nehézségei támadnak a növekedéssel.

Ráadásul, az alváshiány stresszel is jár – megnő a szervezetben a kortizol-hormon szint, amely szintén hajvesztéshez vezethet.

5. Egészségesebb és boldogabb megjelenés

A kevés alvás hatására szájunk sarkai lekonyulnak, melynek hatására szomorúbbnak tűnünk. Nagyon fontos tehát a beauty sleep, azaz az elegendő mennyiségű, szépítő alvás! Teljes külsőnket átalakítja.

6. Jobban hatnak a kozmetikai termékek

A bőr sokkal jobban koncentrál önmaga javítására, ha elegendő alvásban van részünk – mivel a nappal és a környezetben levő, szennyező anyagokkal szemben nehezen tudja védeni magát. Megfelelő alvás esetén a véráramlás egyenletesebb, s emiatt a bőr jobban profitál a különféle szépítő kozmetikai termékekből – azok összetevői hatékonyabban „dolgoznak”.

A bőr több vizet veszít, amikor alszunk, ezért érdemes lefekvés előtt hidratáló éjszakai krémet alkalmazni és kellő mennyiségű vizet inni napközben – így éjjel is megfelelően hidratált marad a bőrünk.

További információkért keresse fel szakértőinket!

Copyright: vadymvdrobot / 123RF Stock fotó





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Visszaélnek a SomnoCenter Alvászavar Központ nevével

Felhívjuk pácienseink szíves figyelmét, hogy ismeretlen személyek SOMNIUS EÜ Szolg. Kft, és SOMNUS Eü Szolg. Kft, továbbá SomnoCenter Egészségügyi Szolgáltató Kft nevének felhasználásával valótlan tartalmú megbízási szerződéseket próbálnak megkötni otthon elvégezhető feladatokra, gyors pénzkereseti lehetőséggel.

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter