A jó alvás nélkülözhetetlen az egészséghez

Tegyünk érte, hogy jó legyen!

„Csak azért, mert az alvás természetes viselkedés, még nem jelenti azt, hogy az alvást magától értetődőnek kell tekinteni” – ezzel a mottóval ajánlja figyelmünkbe az idei eseményeket Fang Han, MD, a 2023-as Alvás Világnapjának társelnöke.

Az Alvás Világnapja az Egyesült Államokban immár hagyományos esemény, mely igyekszik növelni az egészségügyi tudatosságot az alvással foglalkozó kutatók, egészségügyi dolgozók, és persze a betegek és a nyilvánosság körében is. A World Sleep Society által létrehozott Alvás Világnapja az idei évben március 17-én, pénteken kerül megrendezésre. Több mint 70 országban szerveznek ezen a napon alvásszakértők helyi, regionális és országos tevékenységeket, eseményeket az alvás egészségének fontosságát hangsúlyozva. Hiszen gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a jó étkezés és a testmozgás mellett az alvás is az a tevékenység, amely fizikai, mentális és szociális jóllétünk alapja.

„Bármely korosztály tagjai javíthatják általános egészségi állapotukat és jólétüket, ha kellő figyelmet fordítanak az alvásra, és olyan stratégiákat alkalmaznak, amelyek támogatják a cirkadián ritmust, és nem hanyagolják el a pihentető alvást” – mondja Phyllis C. Zee, MD, PhD, a World Sleep Society elnöke.

Természetesen az alvással, annak minőségével, illetve az alvászavarokkal foglalkozó szakemberek nem csupán ezen az egyetlenegy dedikált napon hirdetik az idei kampány kulcsüzenetét, mely szerint az egészséges alvás több, mint egyszerű időtöltés.

Több mint 20 év tapasztalatával, a legkiválóbb szomnológus szakértőkkel és a legmodernebb alvásdiagnosztikai készülékekkel várjuk egész évben azokat a pácienseket, akik úgy érzik, hogy valami gondjuk támadt az alvásukkal kapcsolatban” – mondja Koczó Levente, a SomnoCenter Alvászavar Központ vezetője. –„Egyetértünk az idei kampány azon megfogalmazásával, hogy a jó minőségű alvás három fontos elemből áll, számít az időtartam, a folytonosság és a mélység is. Az alvás hosszának elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy másnap kipihentek és éberek legyünk, az alvási időszakoknak zökkenőmentesnek kell lenniük, töredezettség nélkül, az alvásnak pedig elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy helyreállító hatású legyen.”

Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az egészség, a teljes fizikai, mentális szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség vagy a fogyatékosság hiánya. Az emberi egészségnek pedig az alvás az egyik fő pillére, ahogyan ezt az idei Alvás Világnapja másik kulcsüzenete is kimondja.

Nézzük, miben támogat bennünket a pihentető és jó alvás:

  • Az alvás segíti a memóriát és a tanulást
  • Az alvás támogatja az agy egészségét, az agy egészsége pedig az alvást
  • Az alvás támogatja az immunrendszer egészségét, az immunrendszer pedig az alvást
  • Az alvás segít az immunrendszernek a baktériumok és vírusok legyőzésében
  • Az alvás segít a sejtek regenerálódásában, valamint testünk energiaszintjének fenntartásában

Ezzel szemben így hat ránk a rossz alvás:

  • A rossz alvás összefüggésbe hozható az elhízással, a cukorbetegséggel, a koszorúér-betegséggel a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel
  • A rossz alvás csökkentheti az immunválaszt, és nagyobb érzékenységet eredményezhet a fertőzésekre, amelyek tovább rontják az alvás minőségét
  • Bizonyos alvászavarok, mint például a kezeletlen alvási apnoe a görcsrohamok kockázatával és a stroke kockázatának növekedésével járhat.
  • A rossz alvás csökkent reakcióidőt, az ítélőképesség romlását és az alkoholmérgezéshez hasonló hatású kognitív károsodást eredményezhet
  • Az álmosság még akkor is ronthatja a biztonságos vezetést, ha a vezető nem alszik el

Az Európai Neurológiai Akadémia és az Egészségügyi Világszervezet felismerte az alvás fontosságát az agy egészségében, 2022-ben pedig az American Heart Association felvette az alvást a szív- és érrendszeri egészség nyolc alapvető tényezőjének listájára.

A jó alvás tehát minden kétséget kizáróan nélkülözhetetlen az egészség fenntartásához.Ha úgy érezzük, gondunk van vele, ne habozzunk mielőbb segítséget kérni!

JELENTKEZÉS ALVÁSVIZSGÁLATRA





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter