Alvászavar és betegség-kockázat – Miért lehet veszélyes az éjszakai műszak?

Az emberek jó része vállal éjszakai munkát, vagy éjjeli bagolyként sokáig ébren tevékenykedik. Az éjszakai műszak azonban komoly problémákkal járhat: alvászavar és szervkárosodás is származhat belőle – hívta fel a figyelmet dr. Szakács Zoltán alvásszakértő.

Nem kevés embernek osztályrésze az éjszakai munka, vagy csupán éjjeli bagoly, ezért éjszakába nyúlóan dolgozik, tanul, sokáig van ébren. Többségük nem törődik a másnapi kimerültséggel és álmossággal, s akadnak, akik magukat túlvállalva éveken vagy akár évtizedeken át éjjeli munkából élnek meg. Mások csak átmeneti megoldásként vállalják.

Sokak számára kezdődik az élet este 8 után – elég csak a gyári munkásokra, pékekre, egészségügyi dolgozókra, biztonsági őrökre, buszsofőrökre gondolni.
Mindez sajnos nem marad nyomtalan. Az éjszakai munka súlyos egészségügyi kockázattal és következményekkel járhat. Nemcsak alvászavar alakulhat ki, hanem egyéb szerveink is károsodhatnak a tartós éjszakázás eredményeképpen.

Azokra az emberekre, akik éjszakai műszakot vállalnak, fokozott figyelmet kell fordítani – hívta fel a figyelmet dr. Szakács Zoltán alvásszakértő, a Somnocenter Alvászavar Központ szomnológusa. Ez az életforma ugyanis megterhelő a szervezet számára. Rövidtávon az éjszakai munka kimerültséget okoz, csökkentve az éberséget. Hosszútávon pedig könnyen hozzájárulhat a cukorbetegség, elhízás, magas vérnyomás, anyagcsere-zavarok vagy emésztőrendszeri problémák kialakulásához.

Figyelmébe ajánljuk: Hogyan alkalmazkodhatunk a többműszakos munkarendhez

Nehéz életet élő, fokozott veszélyben levő emberekről van szó – emelte ki dr. Szakács Zoltán, aki azt javasolja az éjszakai munka végzőinek: hazatérésük után, lefekvés előtt legalább 1 órán át kerüljék a napfényt, s teremtsenek ideális körülményeket a megfelelő alváshoz. Legyen a hálószoba sötét és hűvös, szüntessék meg a zavaró környezeti hatásokat.

Legokosabb napszemüvegben hazamenni – ha bizarrnak tűnik is -, mert így a fény nem éri a szemet, s nem blokkolja szervezetünk melatonin termelését. Ne hagyjuk magunk mellett a háziállatokat, a mobiltelefont kapcsoljuk ki, sötétítsünk be, legyen csend a nyugodt pihenéshez – sorolta dr. Szakács Zoltán, aki azonban hozzátette: ez az alvási időmennyiség sosem lesz 7 óra, ennél sajnos sokkal kevesebb.

Fontos, hogy aki éjszakai műszakban dolgozik, ne igyekezzen követni a nappal élő, éjjel alvó társai életstílusát. Állítson be magának saját bioritmust, amelyet következetesen be tud tartani.

A témáról bővebben az alábbi videóból tájékozódhat:
https://tenyek.hu/video/veszelyes-lehet-az-ejszakai-muszak





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter