A horkolás ne legyen válóok!

Tudjuk meg, hogyan szabadulhatunk meg tőle

Aki horkol, nehezen tud tenni ellene. Ez azonban nem segít azon, a horkolás miatt párunk türelme elfogyhat – s bizony egyes esetekben összeférhetetlennek bizonyul a két fél a hálószobában. Ne legyen a horkolás válóok, legyünk tisztában azzal, mi okozhatja és kezeltessük magunkat!

Akit valaha is megszóltak, mert horkolt, tisztában van azzal, milyen kellemetlen probléma. Az alvó sokszor nem tud róla, horkolása azonban megkeseríti a környezetében pihenni vágyók éjszakáit.

Különösen gondot okozhat ez egy párnál, ahol az egyik fél rendszeresen lehetetlenné teszi a másik mély alvását, s nem is igen tehet a horkolás ellen.

Amennyiben mi magunk is egyre növekvő aggodalommal kelünk fel reggelente, mert tisztában vagyunk azzal, hogy párunk nehezen tud mellettünk aludni – ha képes egyáltalán –, érdemes utánanéznünk: pontosan mi okozza a horkolást és hogyan lehetne segíteni a helyzeten.

A horkolás felmérések szerint több férfit érint, mint nőt és ahogy idősödünk, egyre gyakoribb. Sűrűbben előfordul akkor is, ha túlsúlyos az ember.

Lehet azonban a horkolásnak egy különösen veszélyes oka: egy súlyosnak számító alvászavar, az alvási apnoé szindróma. Amennyiben valaki ebben szenved, alvása egyenetlen, horkantásokkal, zihálással kísért. A hangos horkolás mellett az alvó időnként olyan hangot ad ki, mintha fuldokolna – s ennek van is valóságalapja. Ilyenkor indul újra a légzés, miután másodpercekre leállt.

Figyelmébe ajánljuk: Alvászavar teszt 1 percben

Alvás közben ellazulnak a légzőizmok. Ennek eredményeképpen a felső légút újra és újra beszűkül vagy összezáródik, s az illető nem jut levegőhöz, akár 10 másodpercet meghaladó ideig. A horkantás azt jelzi, hogy az agy érzékelte az oxigénhiányt és felébresztette az alvót. Ő azonban erről nem tud, s a folyamat egyetlen éjszaka alatt akár százszor is ismétlődhet. Egy órán belül minimum 5 alkalommal bekövetkezik.

Természetes, hogy ezek után az ember nem érzi magát pihentnek, sőt. Kialvatlansággal, álmossággal, ingerlékenységgel küzd, feledékenyebb, nem tud megfelelően koncentrálni. Az alvási apnoé egyéb tünete a gyakori éjszakai vizelési inger, a magas vérnyomás, szorongás, letargikus hangulat, valamint a reggeli szájszárazság. A problémával küzdőkre jellemző, hogy gyomorsavuk visszacsorog a nyelőcsőbe.

A jellegzetes horkolással járó alvászavar pontos oka nem ismert, legvalószínűbb, hogy az idegrendszer működési zavara, illetve lelassult reflexe váltja ki.

Nagyon fontos azonban tudni, hogy szenvedünk-e alvási apnoétól – mivel nem a kialvatlanság és a kapcsolatunk, házasságunk veszélybe kerülése az egyetlen probléma vele. Akár életveszélyessé is válhat, köszönhetően annak, hogy a fáradt ember figyelme lankad, előbb történik vele baleset – ráadásul az alvászavar keringési kockázatokat von maga után, s hatására tizenötszörösére nő az agyvérzés és a szívinfarktus esélye.

Forduljunk alvásszakértőhöz, amennyiben nem tudunk választ a horkolás miértjére és vizsgáltassuk meg magunkat egy alváscentrumban. Ma már igen hatékony terápiák állnak rendelkezésünkre, elsősorban a CPAP – azaz légsínterápiás – készülék, amely lehetővé teszi a régóta hiányzó, nyugodt, horkolásmentes pihenést.





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter