Horkolás: miért jellemző több férfira, mint nőre?

Nem árt tudni a pontos okot: alvászavar is lehet

Egyik nemnek sem kellemes szembesülni azzal, hogy éjszakánként horkol – azonban a horkolás több férfit érint, mint nőt. Mi lehet ennek az oka és mire utal, ha az hangos, horkantásszerű?

Senki sem érzi jól magát attól, ha kiderül: zavarja társát vagy környezetét a horkolásával. Ráadásul nem tudja, hogyan tehetne ez ellen. Tenni pedig kell valamit, mert egy idő után a dolog tarthatatlanná válhat. A horkolóval egy helyiségben levők nem tudnak aludni, de maga az alvó is küzdhet komoly problémával, melyről nem tud – ám a horkolás árulkodik jelenlétéről.

Maga a horkolás azért alakul ki, mert a garat és a gége lágy szövegeit vibrálnak, rezonálni kezdenek. Ilyenkor gátolva van a megfelelő légáramlás, oka a garat, algarat és a lágyszájpad területén létrejövő szűkület, mely teljes vagy részleges is lehet. Ha ébren vagyunk, a felső légút izmai feszesek, ám ha elalszunk, részben lazábbá válnak és összeszűkül a garat.

A horkolás egyébként minden második embernél előfordul, s ahogy öregszünk, illetve súlyosabbak leszünk, annál nagyobb jelentkezésének a valószínűsége.

Az azonban tény, hogy több férfi horkol, mint nő.

Magyarországon is elmondható a felnőtt lakosság feléről, hogy küzd ezzel a problémával: egy 2002-es Hungarostudy felmérés azt mutatta, hogy a férfiak 37 százalékára hangos horkolás jellemző, a nőknél ez csak 21 százalék.

S ahogy közelednek az emberek a 60 éves kor felé, úgy nő a horkolók aránya. Aki túlsúlyos vagy dohányzik, annál is nagyobb a horkolás esélye.

Van azonban még egy ok, amiért több férfit érintheti a horkolás. Bár az alvászavar egyik nemet sem kíméli, az alvási apnoé szindróma gyakoribb lehet az erősebbik nem képviselőinél.

Ez a súlyosnak mondható alvászavar kevésbé érinti a hölgyeket – ugyanis a nők többféleképpen vannak terhelve a nap folyamán, mint a férfiak, s egy ideig védettséget ad számukra az ösztrogén hormon.

A kutatók rájöttek, hogy az ösztrogén befolyásolja a garatizom tónusát, emiatt a nőkre kevésbé jellemző a horkolás. Ez egészen addig tart, amíg nem érik el a változókort, vagyis nem jelentkezik náluk a menopauza. Ettől kezdve ugyanis a hölgyek körében is nőhet azoknak a száma, akiket alvási apnoé gyötör.

Milyen alvászavarról van szó? Az alvási apnoéról sok esetben árulkodik a fuldoklásra emlékeztető horkantás, amikor az alvó légzése újraindul. Ha ugyanis valaki apnoétól szenved, alvás közben ellazulnak a légzőizmai, a felső légút pedig ismétlődően beszűkül vagy összezáródik – így az illető 10 másodpercnél több ideig nem kap levegőt. Ekkor az agy érzékeli az oxigénhiányt és felébreszti az embert, ám ezek az – egy éjjel akár több százszor is megtörténő – ébredések nem tudatosak. Sajnos azonban a mély alvást és pihenést lehetetlenné teszik.

Az alvási apnoé szindrómás férfi vagy nő kialvatlannak, fáradtnak, ingerlékenynek érzi magát, feledékeny, a figyelme, koncentrációja módosul – ezek már önmagában veszélyhelyzetet teremtenek számára, könnyebben érheti baleset. Az alvászavar azonban a stroke és a szívroham valószínűségét jelentősen növeli, ugyanis emelkedik a keringési kockázatok esélye. Nem nehéz tehát rájönni, hogy az alvási apnoé akár életünket is veszélybe sodorhatja.

Amennyiben valakit nagyon zavar a horkolása, illetve gyaníthatóan alvászavar áll a hátterében, fontos felkeresni alvásszakértőt. Az alváscentrumban hatékony terápiát javasolnak a páciensnek, körültekintő vizsgálatot követően.

Figyelmébe ajánljuk: A legösszetettebb alvásvizsgálatok





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter