Meggyógyítja az alvási apnoét a szájtapasz vagy a Buteyko-légzés?

Szájtapasz, légzéstechnika, speciális párna – veszélyes divatok terjednek az alvási apnoe megszűnését ígérve

Egyre több módszer ígér jobb alvást, kevesebb horkolást, sőt akár az alvási apnoe megszüntetését is. A közösségi médiában terjedő trendek azonban nemcsak hatástalanok lehetnek: valódi veszélyt jelenthetnek, ha miattuk egy beteg elhagyja az orvos által előírt kezelését.

Az alvás „optimalizálása” az elmúlt évek egyik legnépszerűbb wellness- és egészségtrendjévé vált, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan jelennek meg az egyszerű megoldást kínáló módszerek. Nemrég a 444 is foglalkozott az ismét terjedő szájtapasztással és a Buteyko-légzéssel, illetve azzal, milyen veszélyeket rejthet, ha valaki megfelelő orvosi kivizsgálás nélkül próbálja ezekkel kezelni alvási problémáit. Dr. Terray-Horváth Attila szomnológus szerint különösen fontos különbséget tenni az életmódot támogató technikák és az alvási apnoe bizonyított kezelése között.

„A Buteyko módszer meggyógyítja az alvási apnoét?

A válasz röviden: nem. Nem létezik olyan orvosi, tudományos értelemben elfogadható, orvosi szaklapban leközölt vizsgálat, amely alapján ez kijelenthető” – hangsúlyozza a szakember.

A Buteyko-légzéstechnika eredetileg elsősorban asztmás betegek számára vált ismertté. A szakorvos szerint ezen a területen is legfeljebb az elsődleges terápia mellett alkalmazott kiegészítő módszerként jöhet szóba, nem annak helyettesítőjeként. Az obstruktív alvási apnoe hátterében pedig egészen más élettani folyamatok állnak: alvás közben a felső légút ismételten beszűkül vagy elzáródik, ami légzéskimaradásokhoz és oxigénszint-esésekhez vezethet.

Attól, hogy jobban érezzük magunkat, az apnoe még nem biztos, hogy megszűnt

A megtévesztő ígéretek egyik problémája, hogy egy valós javulást könnyű tévesen egy adott terméknek vagy módszernek tulajdonítani. A szomnológus nemrég saját korábbi páciensének történetével találkozott egy ilyen reklámban. A beteg javulását egy légzéstechnikával magyarázták, miközben a szakember szerint kimaradt egy lényeges körülmény. „Számos megtévesztő termék reklámozásánál összemossák az igaz és nem igaz állításokat. Olyan ez, mint egy bűvészmutatvány: a lényeg a figyelemelterelés – sok információ, sok magyarázat, végül egy valós ok-okozati magyarázat nélküli következtetés” – mondja Dr. Terray-Horváth Attila.

A legnagyobb veszély nem az, hogy feleslegesen költöttünk

Az alvási apnoe nem egyszerűen kellemetlen horkolást jelent. Kezeletlenül komoly egészségügyi következményekkel járhat, ezért különösen kockázatos, ha valaki egy alternatív módszer kedvéért önkényesen elhagyja az előírt terápiát. „Súlyos betegségek maradhatnak ellátás nélkül. Az orvosi terápia elhagyása, leváltása veszélyezteti az egyén szív- és érrendszeri állapotát” – figyelmeztet az alvásszakértő. A csapda egyik része éppen az, hogy a beteg akár valóban érezheti úgy, hogy jobban alszik. A szubjektív javulás azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy megszűntek az éjszakai légzéskimaradások.

„Ha erősen hiszünk valamiben, amiért fizettünk, az énünk nem akar csalódni, önigazolni akarja a vélt vagy megvásárolt biztos hatást. Miközben a testünk elszenvedi a valós betegség valós negatív hatásait” – hangsúlyozza a szomnológus. Éppen ezért az alvási apnoénál különösen fontos, hogy a kezelés eredményességéről ne pusztán az döntse el a véleményünket, hogy kevésbé horkolunk, jobban ébredünk vagy egy okoseszköz kedvezőbb értékeket mutat. „Az alvási apnoe esetében a javulást kizárólag orvosi vizsgálat, kontroll poliszomnográfia igazolhatja, nem a szubjektív érzet” – hangsúlyozza Dr. Terray-Horváth Attila. A szakember egyszerű szabályt javasol az interneten terjedő „csodamódszerek” megítéléséhez:

„Soha nincs olyan, hogy valami mindenre és mindenkinek jó. Soha ne higgyük el azt, amit úgy adnak el, hogy az orvosi módszer rossz, ez pedig jó.

Mielőtt megvesszük kérjük ki kezelőorvosunk véleményét!” – hívja fel a figyelmet a körültekintő vásárlásra a szakorvos.

Érdekel a kivizsgálás





Folytassa itt a tájékozódástA Somnocenter kapcsolódó tartalmai

Többet szeretne tudni az alvászavarokról? Használja keresőnket!

Melyik vizsgálatra szeretne jelentkezni?

Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.

Bejelentkezés telefonon

Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.

Somnocenter