
Mikor kell alvási apnoéra gyanakodni?
A legveszélyesebb alvászavarként számon tartott, légzéskihagyással járó alvási apnoé szindrómát számos jól felismerhető tünet jelzi.
A legveszélyesebb alvászavarként számon tartott, légzéskihagyással járó alvási apnoé szindrómát számos jól felismerhető tünet jelzi.
A reflux egyre több embert érint, mégis kevesen tudják, hogy az egyik legveszélyesebb alvászavar, az alvási apnoé szindróma is okozhatja.
A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nem csak az egészségi állapotunkra van negatív hatással, de a munkaképességünkre is.
Megváltoztak a jogosítvány megújításának egészségügyi követelményei. Az alvási apnoé gyanús sofőrök szűrővizsgálatra számíthatnak.
A BBC brit műsorszolgáltató 3-as rádiócsatornája nyolc órán keresztül sugárzott tudományos alapokon nyugvó altatózenét hallgatóinak.
2016. március 18-tól – 2016. április 18-ig kedvezményes szakorvosi konzultációval várjuk kedves Pácienseinket! A jó alvás elérhető álom!
A délutáni alvás csökkentheti a vérnyomást és a szívroham kialakulásának kockázatát.
Nyaralás alatt előfordul, hogy megváltozik az alvás. Alvásszakértőnktől megtudhatják, mire utal, ha jobban, és mire, ha kevésbé jól tudunk ilyenkor aludni.
Budapesti alvászavar központunkban megújult környezetben, csúcsminőségű műszeres alvásvizsgálatokkal és terápiával várjuk Pácienseinket!
Az angliai Sheffieldi és a bochumi Ruhr Egyetem kutatói szerint a tanulásra a legjobb idő az alvást közvetlenül megelőző periódus.
Az alvászavar kialakulásának számos oka lehet. A pihentető alvás érdekében érdemes megfogadni néhány tanácsot.
Békés, boldog ünnepeket és pihentető alvást kívánnak Önöknek a SomnoCenter Alvászavar Központok munkatársai!
Klikkeljen a részletekért és jelentkezzen online.
Foglajon időpontot és kérjen részletes tájékoztatást munkaidőben, a központi telefonszámainkon.